Chapter 1: Sport nap

Reggel tiszta kómásan ébredtem fel. Vagyis anyám keltett. Mikor kinyitottam a szemem, ledöbbentem. Este bealudtam filmnézés közbe és most Dean miatt el fogok késni a suliból.
-Hope mégis mi folyik itt?-nézett körbe a nappaliba anya.
Én ugyebár csak itt aludtam és nem csináltam semmit. A nappali viszont kész káosz volt. Mintha bomba robbant volna. Chips-es zacskók a földön, sörös dobozok szétdobálva, a pólóm pedig a dohányzó asztal sarkán.
-Anya, Will-t kellene megkérdezned erről!-mutattam körbe a szobába.-Ha megbocsájtasz, én most elmennék letusolni és felöltözni. A srácokat pedig leszarom, hogy szedik rendbe magukat.
Dean épp abban a pillanatban ébredt fel, mikor felkeltem mellőle. Derekamra szorította a kezét és nem engedett.
-Elegem van belőled! Engedj el!-csaptam rá a kezére.
-Aludjunk még!-kérlelt.
-Dean három dolog miatt nem teszem, amit kérsz. Az egyik, hogy barátnőd van. A másik, hogy el fogok késni a suliból. A harmadik pedig, hogy egyáltalán nem érdekelsz.
-Meséld csak be magadnak, de én átlátok az egészen!-mosolygott és elengedett.
Kapva kaptam az alkalmon és felkapva a pólómat felrohantam az emeletre. Miért ennyire nehéz megszabadulni tőle? Nem is értem már.
Mivel a suliba ma sportnap lesz, ezért valami laza cuccot kellene felvennem. Kiválasztottam a kedvenc szürke haspólómat és a fekete-fehér csíkos melegítőmet. A hajam két copfba fontam össze, hogy kiemeljem az alakom.

fashion, girl, and style kép 

Mikor elkészültem, gyorsan fogat mostam, bepakoltam a kaját és az ásványvizet a táskámba, majd lerohantam a lépcsőn egyenesen a konyhába, ahol a fiúk éppen reggeliztek. 
-Csini vagy!-villantott felém egy mosolyt Back. 
Back és a legjobb barátnőm már 2 éve együtt járnak. Nem szoktam felvenni ha bókol nekem.
-Köszi, te sem panaszkodhatsz!-mosolyogtam vissza.-Anya, én megyek is a suliba, ha nem gond!-szóltam be a fürdőbe anyunak. 
-Dehogyis kicsim! Vigyázz magadra.-kiabált ki. 
-Vigyázok én rá, ne aggódjon! Elviszlek!-állt elém Dean. 
-Jobb szeretnék most gyalog menni!-löktem meg a vállát. 
-Ahogy gondolod, pedig szívesen bemelegítettelek volna a sportnap előtt!-suttogta a fülembe és mondatát mély, szexi nevetése követte. 
Mindjárt a lába elé olvadok komolyan ha nem fejezi be..
-Kihagynám!-nyeltem nagyot és megindultam az ajtó felé.
-Pedig fogadok, hogy utána nem lenne izomlázad a sportnapon.-fogta meg a két copfom és közel húzott magához.
-Nem akarok se most, se semmikor tőled semmit! Fogd végre fel!-téptem ki magam a szorításából. 
-A nyelvem is segíthet, hogy...-kezdett bele, de az arcát érő pofon befogta a száját. 
-Csak kussolj be!-fordultam ki a házból. 
A suliba vezető utat zene és hangzavar nélkül tettem meg.
A mi házunk a sulitól 20 percre van. Ezt az utat csukott szemmel képes lennék már végig sétálni, mert szinte mindig gyalog járok be. Most sincs ez másképp. Lea Davids szokás szerint a pasik szűk körében ácsorgott, ám ezúttal a pasija még nem érkezett meg. Soha az életbe nem beszéltem még Lea-val, de fogadni mernék, hogy ez mindjárt megváltozik, ugyanis Lea egyenesen felém tart.
-Te rohadt kis ribanc!-kiabált rám.
-Lea megtudhatnám, hogy mi bajod van?-kérdeztem tök higgadtan.
-Miért van az, hogy az egész suli ezzel a képpel van tele, ráadásul még arról is pletykálnak, hogy hagytad, hogy lefektessen. Mégis mit képzelsz magadról?-oktatott ki. Még ha érteném is, hogy miről beszél. Esetleg tudnék segíteni neki, de így feleslegesen töröm magam.
-Milyen képről és kiről beszélsz?-kérdeztem meg. Mit veszíthetek egy kérdés miatt? Semmit. Akkor meg felesleges várni.
A kezembe nyomta a telefonját, amin tegnap este készült kép látszott. Méghozzá az, ahogy Dean ölébe fekszek, az ő pólójában és ráadásul ő készítette a képet. Ezt képtelen vagyok elhinni.
-Lea, hidd el, hogy ez csak valami hülye félreértés. Szórakoznak veled. Én nem feküdnék le soha egy Dean Butler féle sráccal. Ezt jegyezd meg, mielőtt újból hinnél az ostoba pletykáknak.-fordultam sarkon.
A bátyám kocsija épp akkor kanyarodott be a suli parkolójába, utána Dean kocsijával. Na akkor futás a suliba, hogy még csak véletlenül se lehessen a pletykának valós, szemmel látható alapja.
-Hope!-ordított utánam Will.
Gyorsítottam a tempómon, hiszen már így is eléggé rossz a helyzet, nem akarok még jobban rontani rajta.
-Hope, basszus állj már meg! Mi bajod?-ordított tovább Will.
Épp rohanni akartam Jade-hez, amikor mondták a többiek, hogy beteg lett. Ne már, hogy egy egész napot a legjobb barátnőm nélkül kell végigszenvednem.
Már a suli ajtajánál jártam, mikor valaki megrántotta a karom és a suli oldalához préselt.
-Mennyire vagy könnyen kapható édesem? Dean Butler-nek sikerült, szóval nekem sem lesz túl nehéz.-suttogta a fülembe a felettébb ismerős hang.
-Chris?-próbáltam rá nézni.
Chris Johnson a suli tipikus rossz fiúja. Drogok, pia, rehab. Minden mocskos dolog, amit csak el lehet képzelni. Többek között az erőszak.
-Kuss cica! Mit akarsz a szexért cserébe?-simított végig a hasamon.
-Azt, hogy dugulj el és tűnj a közeléből!-vágta állon Will Chris-t. Back ott állt Tony mellett, én pedig kaptam az alkalmon és odaszaladtam hozzájuk.
-Mi történt? Jól vagy?-ölelt meg Tony.
-Persze, minden oké, de jobb ha tudjátok, hogy mindez Butler miatt van.-mutattam az idegesen közeledő alak felé.-Később találkozunk, lépnem kell!
Azzal sarkon is fordultam, egyenesen az épületbe.
Dean utánam.
Lány mosdó. Oda biztos, hogy nem fog követni. Magamra zárom és ennyi. Megszabadulok tőle. Tévedtem.
-Hope Diamonds!-szólított idegesen a teljes nevemen.
Kuss. Ne szólalj meg és elmegy.
-Tudom, hogy itt vagy! Ha nem jössz ki, esküszöm, hogy bemászok oda a kis helyre hozzád és akkor sokkal rosszabb lesz.-suttogott.-Rendben, te akartad!
Hallottam, amint felkapaszkodik a fülke tetejére. Ez most komolyan bemászik. Oké, ha felér, gyorsan kinyitom az ajtót és kirohanok. Van esélyem, hogy elmeneküljek.
Már mind a két lába az én térfelemen a levegőbe lógott. Szóval eljött az én időm. Elfordítottam a zárat, lenyomtam a kilincset, de lassú voltam, mert elkapta a csuklómat, fél kézzel a falhoz nyomott és visszazárta az ajtót. Háttal neki dőlt, hogy még véletlenül se tudjam kinyitni.
-Engedj ki! Le fogom késni a sportnapot! Beneveztem és ha nem megyek akkor nagy bajba leszek!-néztem rá. Semmi, ugyanúgy áll.-Ha nem engedsz kis sikítani fogok! Megteszem..-nyitottam volna a számat, mikor hirtelen elkapott, kezét a szám elé szorította és a teste teljesen nekem préselődött. Egy pillanatig azt hittem, hogy meg akar erőszakolni. Egy könnycsepp lefolyt az arcomon, de gyorsan le is töröltem, mert akkor gyengének fogok tűnni.
-Először is, hagyd abba a sírást..nem bántalak. Másodszor pedig sajnálom, ami történt!-fordított szembe magával, keze még mindig a számon pihent, ezzel kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
Az ujjait kicsit lejjebb húztam a számról, amit meglepő módon engedett is.
-Nem is sírok! Nem értem, hogy mire volt ez neked jó..-hajtottam le a fejem.
-Mindegy! Inkább siess, mert elkésel a sportnapról. Ott találkozunk!-nézett rám.
A szokásostól eltérően nem csillogott a szeme, nem volt az arcán az imádni való félmosoly és még a perverz énjét se vette elő. Haragszik rám biztosan.

Mikor odaértem a sportnapra, a futó kategóriánál már felálltak a rajthoz és egy perc múlva kezdenek. Sprint lépésekbe megtettem odáig az utat, majd még utoljára rá néztem Dean-re. Ő ahelyett, hogy figyelne ahogy ígérte, az állítólagos barátnőjével smárol, akivel ma szerencsésen összevesztem. Azért is megmutatom neki, hogy képes vagyok tökéletes lenni.
Egy fél óra alatt lefutottam az egész feladatot. Will-t próbáltam keresni a szememmel. Helyette Dean-el összekapcsolódott a tekintetünk. Gyorsan elfordultam, hogy ne lássa rajtam az undort.
Back-et láttam meg a kocsijához sietni. Bingo.
-Back!-kiabáltam neki.-Haza tudnál vinni kérlek?
-Persze, ülj csak be!
-Köszönöm!-mosolyogtam rá.
Tony vágódott be a hátsó ülésre, nyomában 4 drogos pasival.
-Dean hol van?-kérdezte két levegővétel között.
-Hazaviszi Lea-t és megdugja, majd elhíresztel valami hülyeséget a suliba!-felidegesítettem magam rajta.
Már a gondolattól is rosszul lettem. Mi a jó isten van velem?
Mi lett volna ha ma nem jövök be a suliba?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Prológus

Chapter 5: Nem kell több bocsánatkérés